Hánykolódó telefonok az autóban

A telefon kincs, még akkor is, ha néha észrevétlenül pörgetjük ki rá a havi részleteket akár éveken keresztül és nem tudatosítjuk magunkban, hogy mennyi pénzt költünk el életünk során ezekre az eszközökre. Ennek a legkézenfekvőbb jele a betört telefon képernyők sokasága, ami szembejön velünk úton-útfélen.

Ezeknek legtöbb esetben az az oka, hogy nem szentelünk megfelelő figyelmet a telefon tárolására és védelmére otthon, útközben, a táskában vagy éppen az autóban. A legalapvetőbb eszköz egy masszív tok, ami részben vagy teljesen fedi a készüléket, de ezen túl rengeteg módon tudjuk még biztosítani a megfelelő védelmet. A telefontörések egyik leggyakoribb oka például az autóban való, nem biztonságos tárolásból fakad.

Egy nagyobb kanyarnál vagy fékezésnél, zötyögős utakon a legváratlanabb pillanatokban tud kicsúszni a zsebből, lecsúszni az ülésekről, műszerfalról, vagy nekivágódni valaminek a kesztyűtartóban. A baseus autós tartók mágneses, állítható és csiptetős verziói nagyban hozzájrulnak a telefon élettartamának növeléséhez, mert minden esetben egy helyben tartják a telefont. Az autó különböző részeit kihasználva a segítségükkel telefon tárolására is használhatjuk, ezek közül a szellőzőre illeszthető verziók plusz funkciót is kapnak a beáramló levegő által, ugyanis az hűti a telefonok akkumulátorát a legnagyobb melegben is. Így a telefonok ráadásul szem előtt vannak, így kevesebb az esélye annak is, hogy az autóban hagyjuk őket. Vigyázzunk értékeinkre olcsó és praktikus kiegészítőkkel. 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.